Reggel 8-kor, tehát valójában 8:40-kor indul a buszunk az egyik hoteltől. A Viazúl és Cubacanan kifejezetten turisták utaztatásával foglalkozó busztársaságok, és kubai mércével pontosak is: Ergo ha azt mondják megy, akkor tényleg elindul a járat, csak győzzük kivárni.

Buszra menve

Ha már itt tartunk essen pár szó a főváros közlekedéséről. Az otthon ismeretes közlekedésmérnök szak gyanúsan ismeretlen fogalom lehet a szigeten. Lámpák, KRESZ táblák nem nagyon vannak. Felfestett zebrát is csak egyet láttam a belvárosban, és egészen meglepődtem, amikor az egyik utca végén 3 táblát vettem észre. A nagyobb kereszteződésekben az autósok még figyelembe veszik a lámpákat, de egyébként mindenki arra és ott közlekedik, ahol tud és akar, legyen szó autóról, bicikli taxiról vagy gyalogosról. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ha az autópiac liberalizációja ténylegesen is végbemegy - és nem csak elméletileg vehetnek a kubaiak autókat, hanem ki is tudják majd fizetni azokat -, hogyan alakul majd a városban a forgalom szervezettsége? Már most se kevés a jármű, de még belefér, hogy egy dög nagy Zil megfordul a Capitolio előtti a 4 sávos úton, pillanatnyi fennakadást okozva a forgalomban, de így legalább az élelmes gyalogosok átsétálhatnak a keresztben álló teherautó árnyékában a túloldalra.

Ami a járműparkot illeti, sok fajta autót látni. Itt vannak a nagyon öreg, ikonikus, forradalom előtti, általában már csak karosszériájában amerikai kocsik. Ha ezek a gépmatuzsálemek nem pont az ország vezetői által olyannyira(?) gyűlölt USA-ból származnának, talán már az ország címerében is helyet kaptak volna. Aztán itt vannak a KGST jótéteményeinek darabjai: Ladák garmadája, Moszkvicsok, és megszámlálhatatlan mennyiségű Ikarusz busz. Az újabb generációs autók között (értsd 10-20 éves darabok) kiemelkedik a Peugeot és a Hyundai márka. A legbizarabb jármű viszont, amit eddig láttam, nem a múlt kísértete, hanem egy kb. 15 éves élénk pink VW Passat volt. Egy pillanatra el is képzeltem Yogee barátomat, ahogy egy ilyenben feszít odahaza. A sokszínű kubai gépkavalkádban csak egyfajta jármű nincs: a működésképtelen. A Plaza de Armas-on állt a minap egy motor, aminek a hiányzó tankját egy a vázhoz erősített 3 literes műanyag kannával pótolták...

Képek az autóparkról

A városból kifelé buszozva a látvány tovább árnyalja a Havannáról alkotott képemet. Hiszen amíg mi elsősorban Old Habana belvárosi utcáit jártuk, most a külvárosok gondosan ápolt parkjaival és szépen felújított villáival szembesülünk. Pécshez szokott szememnek már is élhetőbbnek tűnik a város... Az autópálya vagy gyorsforgalmi út forgalma az M6-os déli szakaszainak forgalmához, burkolata a (pesti) Fehérvári úthoz hasonlítható, és kb. 3 órás utazást jelent Viñalesig. Az utaskísérő még az utazás elején jelezte, hogy útközben teszünk majd egy kisebb pihenőt, ahol fel lehet frissülni, és meg lehet inni Kuba legkiválóbb koktéljait. Mindig mindenhol az ország legjobb koktéljait mérik egyébként. A pihenő ténye nem lep meg minket, sőt a megállás jól is esik, csak azt nem tudjuk miért nem félúton álltunk meg mondjuk, miért pont 20 km-re a célállomástól? Na jó valójában sejtjük a választ. 

Autópálya

A szállásunk elfoglalása és pár kör alkudozása után, rögtön el is indulunk felfedezni a környéket lóháton. Életemben nem lovagoltam még, de hátasaink jól ismerik a környéket, és nagyon nyugodtak. Kicsit a korabeli, autós PC játékokra emlékeztet a dolog: Ahogy a Lotust a 4 kurzorral, úgy Caramello lovamat is pont 4 mozdulattal tudom irányítani. Útközben megállunk egy kis tónál, ahol gyorsan meg is mártózunk. Igen, szerintem is komikus valahol, hogy egy hete egy karibi országban vagyunk, és első fürdőzésünk egy kis hideg vizű tóban történik. Tovább baktatva a zegzugos hegyi ösvényeken eljutunk egy kis kávéültetvényre. A beígért ültetvény helyett azonban csak egy kicsi asztalon mutatják meg, hogyan szedik, és milyen eszközökkel szárítják, pörkölik és őrlik a kávészemeket. A mutatványban nem is az zavar igazán, hogy ezt az egészet akár egy könyvben is elolvashattuk volna, hanem az, hogy az 5 perces kis bemutató után kapunk 15 percet, hogy koktélokat - Kubában a legjobbakat! -  rendeljünk, és kávét vegyünk szuvenírként, miközben egy kávécserjét sem láttunk. Tudom, hogy itt is a turistákra van kihegyezve a dolog, de én nem akarok minden sarkon meginni egy Mojito-t. A túra végén egy dohányültetvényt is meglátogatunk, ugyanis Pinar del Rio tartomány adja a kubai szivarok 90%-át. A dohányföldek megtekintése után egy dohányszárítóban elbeszéli a gazda a dohánytermesztés teljes folyamatát, az apró magvak elvetésétől a trágyázáson és öntözésen át, a különböző magasságú levelek milyenségéig. Mesél a szárításról és a fermentálásról, végezetül pedig sodor egy szivart. Ez 20-25 perces előadás már sokkal inkább a kedvemre való. Bár itt is van lehetőség - biodinamikus gazdaságban termelt -szivart venni, sokkal kevésbé érzem "olcsónak" a körítést. A 3 órás túra után igazán jól esik a vacsora.