nászúton a sógornőmmel

No es facil

No es facil

Január 25. - 1. nap

Havanna

2015. március 26. - Imre Hauszknecht

Pontosan 5 hónap múlva leszek 31. Ezzel most az a legnagyobb bajom, hogy mindezen helyi idő szerint hajnali 5-kor gondolkodok. Szemét jetlag. Mivel egyikünk sem tud aludni, Nelli kitalálja, hogy uccu neki, fedezzük fel az ébredező vasárnapi Havannát, hiszen házigazdánk úgy is csak 10-re jön reggelit adni. Így aztán reggel fél 7-kor a kora reggeli Havanna utcáit járjuk. Érdeklődve rójuk a sok helyen kopott, gyakran "nyóckerbe" hajló utcákat, valami boltszerű után érdeklődünk.

dsc_1783.JPG

Vasárnap reggeli Havanna

Valószínűleg ebben a nyugodt mederben csordogált volna a reggel, ha bele nem botlunk Michael-be, a 30 éves helyi (állítólag) pszichológusba, aki turisták kocsikáztatásából él valójában. Végül úgy sikerül meggyőznünk arról, hogy nem akarunk sétahintagolni Havannában, hogy felülünk a kocsijára és hintózunk. És igen, pont úgy néznek ránk az emberek, mint ahogy mi szoktunk a hasonló tucatturistákra. Annyit azért tegyünk hozzá, hogy nem a szekér, vagy az El Macho névre keresztelt kanca vonzott minket, hanem Michael lehengerlő stílusa az, amiért belemegyünk a mulatságba. Ami pedig utána következik két órában, az annyira abszurd, mint egy Guy Ritchie rendezte Monty Python jelenet. Megpróbálom összefoglalni néhány gondolatban, de egyelőre még én is a kultúrsokkot emésztgetem:
- a fa borítású utca, a Capitolio, Gran Teatro, Plaza de Armas és egyéb klasszikus látnivalók.
- egy fél disznót tologatnak mellettünk egy talicskában, majd pakolják be egy taxiba Centro Habanaban.
- egy mojito a még zárt Habana Club múzeum bárjában, persze még reggeli előtt, Michael haverjánál.
- szivarbolt, ahol csak az árakat mustráljuk, majd a bolt biztonsági őre is megpróbál szivart eladni nekünk egy sötét kis sarokban, aztán a következő pillanatban egy másik cimbi lakásán vagyunk, ahol kétes eredetű, de minőséginek tűnő szivarokra alkuszunk, miközben mellettünk egy kislány a reggeli matinéját nézi, és láthatóan zavarja, hogy 4 vadidegen foglalja el a kanapé nagy részét.
- rum kóstolás egy harmadik cimbi boltjában. Igen, még mindig reggeli előtt...

dsc_1800.JPG

Michael-lel az élet.

Hogy Michael stílusa mennyire felvett, nem derül ki a túra végére, mint ahogy az se, mi mennyire jártunk jól vagy rosszul itt vagy ott, de az biztos, hogy nagyon jól éreztük magunkat, pedig még csak délelőtt 10 óra, és az első napunk. Ideje reggelizni...

Délután újra bevetjük magunkat a városba, ami mostanra hemzseg az emberek kavalkádjától. Próbálunk valami ennivaló után nézni, de ez meglehetősen nehéz feladat. Szendvicshez valót keresünk, és találunk is kenyeret, meg... mást egyáltalán nem. Legbelül mind tudtuk, hogy ez lesz, csak épp nem sejtettük. Mivel mind a '80-as évek gyermekei vagyunk, már nincsenek emlékeink a szocializmus boltjainak foghíjas kínálatáról, de az alapján amit itt tapasztalunk, egyikünk sem bánja, hogy ez anno kimaradt az életéből. Állítólag sokan azért jönnek Kubába, hogy egy pillanatra megcsapja őket a szocializmus negédes emléke. Hát minket is rendesen arcul csapott az üres polcok látványa, és nehezen tudjuk elképzelni, hogy valaki csak azért érkezzen ide, hogy a hiányos árukészletek előtt nosztalgiázva morzsolgasson el egy könnycseppet, mondván: "Hejj, azok a régi a szép idők".

p1250060.jpg

Havanna belvárosa

Nem baj, majd beülünk abba az étterembe, amit a szállásadónk, Susanna tanácsolt kipróbálásra. Épp csak azt nem említette, hogy ehhez 1-2 órát sorba kell előtte állni. Így végül marad a közeli, kis olasz, 4 asztalos éttermecske, ahol a nagyon vékony pizzatészta egyszerre magyarázható az eredeti talján pizzák iránti elkötelezettséggel, és a hiánygazdaság szülte spórolással. Mindenesetre az étel finom, így végre teli gyomorral élvezhetjük város látványait.

dsc_1859.JPG

Olasz étterem

Az utcák egyszerre lenyűgözőek és elszomorítóak, hiszen gyönyörű és gyakran grandiózus épületek között sétálunk, de fáj látni, hogy mennyire hagyják tönkremenni a környezetüket. Ennek egy része nyilván magyarázható a szegénységgel, egy jelentős része azonban simán igénytelenségnek tűnik. Sajnos. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a város sorsa, ha egyszer tényleg rászabadul az amerikai tőke, hiszen az USA ott topog az ország küszöbén, és alig várja, hogy (újra) rátehesse a kezét Kubára. Mi lesz azokkal az épületekkel, amiket sok éve felállványoztak, de sosem újítottak fel, és ma már szimbiózisban él egymással a rozsdás fémtákolmány, a falak maradéka és az őket dúsan átszövő élénkzöld vegetáció? Vajon eldózerolják őket, és felhőkarcolókat húznak fel helyettük, vagy megpróbálják megmenteni az erősen hiányos macskakövezetű utcák romos "díszeit"?

dsc_1857.JPG

Vegetáció

Európai szemem, minden sarkon azt várja, hogy befordulva kiérek a nyóckert idéző utcákból, míg végül kilyukadunk a Plaza Vieja-n, ami gyönyörűen fel van újítva. A szebbnél szebb koloniál stílusú épületek szegélyezte téren pezseg az élet, és itt mutatkozik meg igazán, milyen lehetőségek vannak ezen a helyen. Sokat időzünk itt, és az este fennmaradó részében a közeli szépen helyrehozott utcákban andalgunk.

dsc_1875.JPG

Plaza Vieja

Az esténk végül rumivásba és szivarozásba torkollik odahaza. A hintaszékekben üldögélve Kubáról és az otthoni dolgokról beszélgetünk. Tagadhatatlanul turisták vagyunk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://noesfacil.blog.hu/api/trackback/id/tr107304030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bodaster 2015.03.31. 12:31:53

Az utcak meglepoen tisztak

Imre Hauszknecht 2015.03.31. 14:45:30

@bodaster: Valahogy sikerült olyan képeket kiválasztanom, ahol tisztábbak az utcák, de nem ez a jellemző. Bennem inkább a szemetes utcák képe él.
süti beállítások módosítása