Szeretünk Oscaréknál lakni. Nagyon közvetlenek, kedvesek, a házuk pedig több mint tiszta. A reggeli omlettünk a legjobb, amit eddig a szigeten ettünk, igaz ha hazaérünk jó pár hónapig nem eszek tojást, lévén ez a 16. tojásos reggelim egyhuzamban. De itt ez van reggelire.

Eltökélt taxi keresés...

Bár úgy terveztük, hogy ma a közeli strandra megyünk, de az eget felhők borítják, így a kirándulás mellett döntünk. Taxink egy jól karbantartott Volga gépjárműben ölt testet, ennek én azért örülök, mert ilyen típusú autóhoz sosem volt szerencsém. Tegnap találtunk egy infotour-t, de úgy tűnt, mint ami végleg bezárt, ezért a nem túl barátságos sofőrünket kérjük meg, hogy vigyen az új helyre. Ő a sétálóutcához fuvaroz minket, és vad gesztusokkal jelzi, hogy arra találjuk az irodát. Megkérjük, hogy várjon meg minket, amíg kérdezünk egy s mást. A probléma persze, hogy nem találjuk a helyet. Az egyik helyi szerint egyenesen kell még mennünk, míg a másik jobbra mutogat. Ezzel nem vagyunk előrébb, ezért betérek a Paradiso Tours irodájába, hátha ők meg tudják mondani, hol találom. A hölgy nagyon készséges, cserébe balra irányít. Az ő utasításait követve végül visszajutok a tegnapi infotour-hoz, ami még mindig zárva. Egy helyi férfi, értetlenkedő arcom láttán, felajánlja segítségét. Én csak annyit szeretnék tudni, mikor nyit ki az infotour (lévén természetesen az üvegajtón ilyen információs tábla nem lóg- persze miért is lenne, hisz ez csak egy infotour-), és ezt kezes-lábas spanyol tudásommal sikerül is megértetnem vele. A válasz: 9-kor nyit. Biztos én vagyok problémás, mert amikor tudtára adom, hogy pontosan 3 perccel múlt háromnegyed 10, akkor ő egy vállrandításal nyomatékosított "sorry" kíséretében magamra hagy. Visszabaktatok a Paradiso Tours-hoz, ahol elmagyarázom a hölgynek, hogy közelben lévő krokodil farmra és indián faluba szeretnénk kirándulni, mire átküld a Cubanacan busztársasághoz, kicsit visszafelé ezen az utcán. Csatlakozva a többiekhez megtaláljuk az irodájukat, ahol közlik velünk, hogy bár ők birtokolják a félsziget turizmusának jogait, nem indítanak kirándulásokat. Hogy mi? Azt javasolja, keressünk egy taxit, és menjünk azzal. Jó, hát taxink legalább van, gondoljuk naivan, de hát mit ad Isten, természetesen a sofőrünk közben megunta a várakozást és lelépett. Mi szerencsére nem adjuk fel, hiszen Kubában minden második ember el akar vinni valahová, és az sem nagyon zavarja őket, hogy te épp onnan jöttél. Felkerekedünk hát taxit keresni, de (amikor kéne) 15 perc alatt nem találunk egyet se, csak egy csapost egy bárban, akinek a haverja taxizik, és jutányos áron elvisz minket. Pikk-pakk 10 perc és itt van. Háromszor 10 perc múlva tényleg jön a taxi, igaz ez nem a csapos haverja, hanem egy időközben megkérdezett másik taxis cimborája. Szóval végre elindulunk... vagyis indulnánk, de a sofőrnek még haza kell ugrania, mert van otthon egy kis tartalék üzemanyaga a kannában, és azt még gyorsan betölti.

Ramón alig háromszor téved el a 80 km-en, és útközben felváltva zuhog az eső és süt a nap, és én csak bízok benne, hogy odaérve jó idő lesz, mert a két hete magammal cipelt esőkabátokat pont ma hagytam otthon. Murphy törvénye. Végül csak elérünk úti célunkhoz, és mivel az indiánfalu a tó túloldalán van, motorcsónakkal visznek át minket. Az "falu" nagyrészt egyfajta ökoszállásként, és egészen elhanyagolhatóan kisebb részt az indiánok mindennapjait bemutató kiállításként szolgál. Végre kiszakadunk kicsit a városok zsúfoltságából a természetbe, csak bámulom a buja, zöld környezetet. Bár szép helyen fekszik ez az ökofalu, teljes a pangás, nem vendégeskedik benn senki, csak elvétve látni egy-két embert a személyzetből...

Indián falu...

Nem ússzuk meg az esőt, de azért csak bemegyünk a krokodilfarmra is, ahol különböző méretű krokodilok vizslatása mellett kézbe is vehetek egy kisebb példányt.

Krokodilfarm

Bőrig ázva ülünk vissza Ramón Ladájába, de ennek ellenére is remek napunk volt, amit a Kubában elfogyasztott legjobb vacsora, egy szivar, és pár koktél zár. 

Szivar és mojito Oscarék udvarában...