Reggel 6 óra. Azt hiszem kezdek hozzászokni az időeltolódáshoz, cserébe most felébresztettek a szúnyogok. Ha valamire nem voltunk felkészülve, akkor ezek a vérszívó dögök azok. Egyrészt baromi gyorsak és kicsik, alig lehet őket elkapni, másrészt baromi "intelligensek", mert nagy ívben szarnak a szúnyogriasztó sprénkre, ráadásul meglehetősen kitartóak, mert a balatoni szúnyogszokásokhoz alkalmazkodott testünknek a nap minden percében el kell viselnie a vérszívók atrocitását. Egyetlen fegyverünk a maximális fordulatszámon pörgetett, szobánkénti két ventilátor. Ezek akár kellemesek is lehetnének, de éjjel nincs túl meleg, szóval a tanulság, ha Kubába utaztok, készüljetek valahogy a hiperintelligens, mutáns szúnyogok hada ellen, de biztos, ami biztos sok szúnyogriasztót hozzatok magatokkal!
Szóval reggel 6, és miközben a szúnyogok döngicsélését hallgatom, lenyűgözve bámulom szobánk kb. 6 méteres belmagasságát, és elismerően gondolok a leleményes kubaiakra, akik ilyen ügyesen lakásokká alakították, az egykori, szebb napokat látott kanadai bank épületét. A széfet is megtaláltuk tegnap a kerengőn. Nem mondom, hogy szakszerűen törték fel anno, de minden bizonnyal hatékonyan, mert belül tök üres. Kopognak. Betoppan Nelli, aki szintén nem tud aludni, és hozza a birodalmi terveit is. Alaposan átnyálazta az útikönyvünket, és talált jó pár megfizethető kávézót és éttermet, így az étkezéssel talán nem lesz problémánk.
Café Santo Domingo, reggelizni nagyon jó
Amíg én a tegnapi nap memoárját írom, Dia és Nelli városnéző útiterveket fabrikál, hogy némileg strukturáltabban fedezzük fel a várost. A látnivaló sok, az időnk kevés, szóval kis idő múlva újra az utcákat rójuk. Azt hiszem túl vagyunk az első nap sokkján, és kezdünk ráérezni az itteni mindennapok ízére, hogy miből gondolom ezt?
Capitolio és Gran Teatro
1. Már nem dobom reflexből a wc papírt a wc csészébe. Mert azt itt nem szabad a vékonyka szennyvízcsövek miatt. Ez okozott már pár riadt pillanatot.
2. Ügyesen ignoráljuk az utcán heverő szemetet, és kevéssé borzasztanak el a sokszor járhatatlan utcák. Mondanám, hogy egyszerűen nem nézünk oda, de muszáj, különben orra bukunk a kátyúkban.
3. Már nem nézzük az óráinkat, azon gondolkodva hány óra is van otthon?
4. Rég elfelejtettük, hogy tél van. Itt mindenki rövidnadrágot hord “Janunyárban”.
5. Remekül alkudozunk az utcai árusok friss gyümölcseire, és a szuveníresek apró ajándékaira. Mókás, mit meg nem kapsz 1 konvertábilis pezó (CUC), 5 helyi pezó (CUP) meg 10 eurocentért. És még ennél is mókásabb, ahogy kézről-kézre jár a kubaiak között a cent érme. Apropó! Végre tudom milyen íze van az igazi fán érett banánnak!
Alkudozás
Persze azért még olykor-olykor rácsodálkozunk - a fejünket csóválva - a helyi ügymenetre. Íme egy példa: Az infotour ajtajára ki van írva, hogy ma csak délután 1-kor nyit, a szokásos délelőtt 10 helyett. Így visszamegyünk 1-re, csakhogy azt nem vettük figyelembe, hogy az infotour-ban minden nap 1-2-ig ebédszünet van. Szóval ők kinyitottak 1-kor, és rögtön ebédszünettel kezdték a napot, tehát harmadjára is visszamentünk… 14:00-ra. Akkor már sikerült bejutni.
Obispo - havannai "Váci utca" háttérben a La Floridita, Hemingway egyik törzshelye
Tartozom egy bocsánatkéréssel. Havanna szép! Nem tudom tegnap mit rontottunk el, de ma igazán klassz helyeken jártunk. A szépen felújított Obispo-n reggeliztünk, pálmafát öleltünk a Parque de la Fraternidad-on, A Nagy Getsby-be képzeltük magunkat a Bacardi-ház belső tereit nézegetve, este pedig kisétáltunk a szeles óceánpartra, a Malecón sétányra.
A Bacardi irodaház
Egyikünk sem látta még az óceánt, kivéve Nelli. Megállapítottuk, hogy pont olyan mint a tenger, már csak aézrt is, mert valójában ez a Karib-tenger… Elnézve a szépen felsorakoztatott ágyúkat, megállapítjuk, hogy kalóznak lenni kevésbé lehetett romantikus, inkább csak simán szar. Bár ha annyi mojitot ittak, mint mi ebéd helyett, akkor akár vicces lehetett a privatérok élete. A rengeteg gyaloglás és koktél eredményeként ma este inkább csak alszunk... Úgy tűnik megérkeztünk Kubába.
Jack Sparrow-nak szeretettel