nászúton a sógornőmmel

No es facil

No es facil

Február 7. - 14. nap

Trinidad

2015. április 11. - Imre Hauszknecht

A délelőtt belvárosi sétával indul, pénzváltással, kép-, jegy- és bevásárlással körítve. Már-már egészen megkedveltük a várost. Továbbra is úgy érzem, hogy a város hangulata - amiről mindenki áradozott -megrendezett, de ettől még kellemes, szép hely.

dsc_0494.JPG

Kutya a tetőn...

Első nap kihagytuk, de most Diával bemegyünk a zárdatemplomba, ami ma már a Banditák Elleni Harc Nemzeti Múzeuma. Mily meglepő. A kiállítás kevéssé vonz, de fel fel akarok mászni az épület tornyába, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a tengerre és Sierra de Escambray hegyeire. Lenyűgöző a látvány, valószínűleg a képeim a felét sem adják vissza. Terveztük továbbá, hogy kiruccanunk a cukormalmok völgyébe, de ez megint "no es fácil": A vonat ugyanis legnagyobb bánatomra lerobbant a taxi meg rohan, így a délutánt újra a Playa Ancón-on töltjük. Most kevéssé kalandos az utunk a strandra és vissza, mint tegnap volt, az öreg Plymouth - Toyota Yaris műszerfallal(!) - kitart alattunk végig.

Séta és kilátás

A turistákon kívül több helyit is látni a parton, és nem tudom nem észrevenni, hogy a helyi lányok és nők nagy többsége kortól függetlenül kifejezetten hasas. Nem akarok ezzel senkit megbántani, de egyszerűen nem tudok rájönni, hogy ez miért van így? Hiszen az utca tele van zöldséggel, gyümölccsel. Minden sarkon van árus a kordéja tele ananásszal, paradicsommal, banánnal, salátával stb. Ráadásul ezek nem is drágák (1 Peso ~ 15 Ft egy banán vagy paradicsom). Tehát a kalóriaszegény ételek bőven elérhetőek a helyiek számára. Az egyetlen szembeötlő magyarázat a torta lehet. Az utca tele van tortákkal. Ott van az emberek kezében a járdán, a motorosok ölében, a kocsik anyósülésén. Nem tudok úgy végigmenni egy kubai utcán, hogy ne botlanék két-három tortahordóba. Számtalan kis cukrászdát taláni itt-ott a városokban, amelyek reggeli kínálata délutánra teljesen kiürül. Nem tudom, hogy mi ez a sütiimádat, de úgy tűnik a kubaiak igazán édesszájúak, és gondolom a csokoládék teljes hiányát a boltok polcain a tortákkal kompenzálják.

Már harmadik este eszünk a Cubita-ban, de ma este csalódást okoznak. Olyan lassan hozzák ki az ételeket (2 óra a rendelés után), hogy gyakorlatilag nem is vagyunk éhesek. Többen már az étel megérkezése előtt távoznak, mert nem győzik kivárni. A Cubita sem tökéletes, és valószínűleg rólunk is ezt gondolja az étterem, miután európai módra legalább egy elnézést, esetleg egy kis kedvezményt várnánk, és ezen véleményünknek hangot is adunk. Elnézést végül nem kérnek... A vacsora után még játszunk kicsit, aztán pakolunk, mert holnap indulunk utazásunk utolsó állomására, Cienfuegosba. Ez a város állítólag egészen más, mint amit eddig Kubában láttunk. Kíváncsian várom.

p2060720.JPG

Las Vegas Trinidadaban

Február 6. - 13. nap

Trinidad

Gasztro rovatunk következik: A "Playa Ancón" koktél receptje

dsc_0447.JPG

Ide megyünk ma...

Végy egy kb. 60 éves kék Ford automobilt. Ültess bele 1 kubai sofőrt a maradék helyet pedig töltsd fel 4 szerencsétlen magyar turistával. Rázogasd az autót jó 5 percig a macskaköves utcákon, majd vedd észre, hogy elromlott a kuplung.

 

Végy egy ugyanolyan öreg, de most zöld Fordot, ültesd át bele az összes magyart, ügyelj rá, hogy egy se maradjon a romlott kék Fordban. Ezután fogd a kubai sofőrt, és szívasd le vele a lerobbant Ford üzemanyagát. Ha meggyőződtél róla, hogy egy csepp sem ment mellé, ügyelj rá, hogy ugyan ilyen műgonddal betöltse a benzint a csereautóba. Nyugodtan húzd el ezt a műveletet, amíg jól esik, amiatt ne aggódj, hogy a magyarok esetleg elfőnek a Fordban. Nem lesz semmi bajuk. Ha kész vagy ültesd be Armando-t - hívjuk így a helybéli taxist - és indítsd el az autót. Ügyelj, hogy a régi Ford motorja addig ne bőgjön fel, amíg a fejüket rázó magyarok végleg le nem mondanak a kocsiról a folyamatosan kudarcba fulladó próbálgatások miatt. Élvezd a turisták örömujjongását a siker hallatán, majd indítsd a kocsit a Playa Ancón felé. Használd vígan a dudát, nem kell spórolnod vele, hadd nevetgéljenek a magyarok azon, hogy a duda a La Cucaracha-t játssza, de fontos, hogy a sofőr el ne felejtse felhívni a bent ülők figyelmét arra a tényre, hogy a duda egyetlen pucér dróttal működtethető, ha azt a megfelelő módon a slusszkulcs fémes végéhez érintik.

Playa Ancón

Ha leértek a 32°C-ra előmelegített strandra, hagyd, hogy a magyarok kb. 6 óra alatt aranybarnára süljenek, kenegesd gyakran őket naptejjel, nehogy megégjenek... vagy legalább is ne nagyon. Ahogy letelt a sütés ideje, jelenjen meg Armando a parton a Forddal, de ízlés szerint játszhatsz kicsit a turisták türelmével. Vigyázz azonban, nehogy túl sokáig húzd az idegeiket, mert az megkeserítheti az élményt. Ha mind újra az autóban ülnek, jöhet a már előre behűtött zivatar. Döbbentsd rá a 4 magyart, hogy nem csak a 4 ablak hiányzik az autóból, de az ablaktörlők sem működnek. Mutass azonban változatlan eltökéltséget, és hagyd Armandot továbbra is hatvannal autózni. Miután a magyarok félig átáztak a hideg esőben, és elbarikádozták magukat a törölközőikkel, egy óvatos mozdulattal állítsd le az autót. Ekkor óvatosan válaszd szét a magyar férfiakat a nőktől, és hagyd, hogy az előbbiek betolják a kb. 2 tonnás Fordot, a szakadó esőben. Ha van humorérzéked, esetleg emlékezted rá őket, hogy fizetnek a taxizásért. Amint újra duruzsol a motor, szállítsd vissza a magyarokat a szállásukra, végül gondoskodj róla, hogy Armando megkapja a viteldíjat. Végezetül tálaljuk az egészet a nagyérdeműnek negédes mosollyal körítve...

Február 5. - 12. nap

Trinidad

Leszámítva az émelyítő benzinszagot, továbbá azt, hogy a sofőrök néha felvesznek egy-egy cimbit az út mentén, és hogy kényesen kerüljük még az autópálya gondolatát is, az utazás békésen telik, csak egyetlen apró problémánk van: A buszon 15 °C van. Mindig. Éjjel-nappal. Ha megkéred a sofőröket, hogy ugyan éjszaka ne nyomassák az arcodba a légkondit, akkor ők az előírásokra hivatkozva nem tesznek ennek eleget. A dolog szépsége, hogy egyébként mindenki tudja, hogy a a Viazúlokon kifejezetten hideg van. Írják az útinaplókban, Paco is figyelmeztetett minket rá. Az állomáson is látszik, hogy mindenki vastag pulóverekben érkezik. Mi is felvettük a legmelegebb ruháinkat és a törölközőinkkel takarózunk éjszaka, Geri viszont még a többi utasnál is leleményesebb egy fokkal, ugyanis a nálunk hordott ipari mennyiségű, old school ragtapasszal leragasztja a fejünk fölötti fúvókákat, mivel elzárni azokat nem lehet. Ettől ugyan nem lesz melegebb, de legalább nem fújják 12 órán keresztül az arcunkba a hideget. Ennyi idő alatt tesszük meg ugyanis a két város közti 600 km-t és, reggel fél 8-ra érünk Trinidadba.

dsc_0373.JPG

Trinidadi buszpályaudvar

A reggelink és némi pihenés után vetjük bele magunkat a városba. Trinidad és környéke az UNESCO világörökség része. Mindenki szerint ez a kisváros Kuba legszebb települése... Számomra viszont kicsit csalódás. Olyan az egész, mintha egy kifejezetten az utcán hömpölygő turistaáradat számára épített díszletben járnék. Míg Viñalesben láttam dolgozni járó embereket, itt tényleg csak a minket kiszolgáló statisztákba botlok, és persze turistákba, rengeteg turistába. Csak most döbbenek rá, hogy Santiago-ban milyen kevés külföldit láttunk, ami nem csoda, hiszen a jó 800 km-ra van Havannától. Santiagohoz képest óriási a kontraszt.

Körbesétálunk Trinidad belvárosának kövezett utcáin és a főterén, és nem vitatom, a belváros házai gyönyörűek, de az egész olyan, mint egy kirakat, és pont azt "hangulatosságot" nem tudom tetten érni, amiről mindenki áradozott. Az sem segít sokat, hogy nem tudom nem észrevenni, hogy a ló- és kutyaürülék csak főtér és annak 50 méteres körzetében van összeszedve. Hiába vagyok itt lassan két hete, ez a fajta igénytelenség még mindig nagyon bosszant.

Séta Trinidadban

Városnéző túránkat egy nagyon hangulatos étteremben elköltött vacsorával zárjuk. Hazafelé pedig végre - ittlétünk alatt először - az utcán dominózó helyiekbe botlunk. Ahhoz képest, hogy minden útikönyv szerint, ez a kubai mindennapok egyik legjellegzetesebb képe, utazásunk eddigi 12 napján egyszer sem találkoztunk önfeledten játszó kubaiakkal...

dsc_0437.JPG

Nem csak hangulatos, finom is...

Február 4. - 11. nap

Santiago de Cuba

Nem akartam írni róla, mert eddig nem volt jelentősége, de végül erre is sor kerül. Bár Norka a szállásadónk, ő főz ránk és lát el minket, sajnos csak egy szobája van, így Dia és én Norka szomszédjánál Niurkánál alszunk. Ez csak azért vált kényelmetlenné, mert az éjszaka egy részét az ágyunkban tobzódó vöröshangyák irtásával töltjük, amitől nem éppen kellemes az éjszaka.

(Kerestem képet, de úgy tűnik Niurkánál egy fényképet sem készítettünk...)

Reggeli után Roly és az '57-es Pontiac vár ránk, hogy elvigyen megvenni az esti buszjegyeinket, illetve hogy eltaxizzon minket a Moro erődbe. A Viazúl állomáson, megint belecsöppenünk a dolgok kubai menetébe: Bár tegnap este még azt mondták a telefonba, hogy ha akarjuk, már délelőtt megvehetjük a jegyeket, most 20 perc sorban állás után, nem hajlandóak jegyet adni nekünk mondván, jobb lesz nekünk, ha csak este, indulás előtt vásároljuk meg őket, mert akkor elég 3/4 órával a busz indulása előtt érkeznünk, míg ha, most megvesszük, akkor bizony 1 órával előbb itt kell lennünk, mert be kell csekkolni. Hiába győzködjük jó 10 percig Roly segítségével, hogy nekünk már nem számít az a plusz 15 perc, ráadásul már most is elment erre a kis közjátékra fél óránk, a pult túloldalán ülő férfi hajthatatlan. Végül kijátssza az adut: "Ki mondta önöknek, hogy vehetnek délelőtt jegyet?"... No es fácil. Otthagyjuk, irány a Moro!

dsc_0310.JPG

Hiába. Roly-val sem kaptunk jegyet...

Amíg az öböl bejáratához autózunk Roly elárulja, hogy a 3 sebességes Pontiac szebb napjaiban, tudott 180 km/h-t, most már jó ha eléri a 120-at, de miért azért így is nagyon megkedveltük a fekete járművet és sofőrjét.

Rajkodás Kuba leghitelesebb autójával...

A kalózok ellen épült Moro, nem sokkal a karib-tengeri kalózkodás kihalása után készült el, így a haramiák ellen nem igazán vettétek be. Az impozáns építmény 5 külön szinten terpeszkedik el a santiagoi öböl bejáratánál. A legmagasabbról lefelé haladva, majdnem egészen a tenger szintjéig jutunk, ha megmásszuk azt a pár száz lépcsőfokot a szintek között. Belépve a Moroba szinte mindenhonnan fantasztikus kilátás nyílik az öbölre és a tengerre egyaránt. A termekben az öböl és az erőd történetének tárgyi emlékei és dokumentumai láthatóak. Roly a lelkünkre köti, hogy ki ne hagyjuk benn a szuper kalózmúzeumot. Nem hagyjuk ki. Szánunk időt mind az 5 kardra és mind a 4 mordályra. Az erőd és kilátás is lenyűgöző, de igyekszünk árnyékban maradni, mert megint eszméletlen a hőség. 

Kora délután érünk csak haza, pakolunk és 5-kor megvacsorázunk, mert fél 8-kor indul a 12 órás utunk Trinidadba. Nagyon sajnáljuk, hogy mennünk kell, mert megkedveltük Norka-t és Paco-t, ráadásul a város is sokkal jobban tetszik mint Havanna. Roly, aki gyakorlatilag mostanra a privát sofőrünkké vált utoljára áll elő fekete, amerikai hintajával, hogy a búcsúzkodás után - ma már másodjára - levigyen minket a buszpályaudvarra.

dsc_0371.JPG

Búcsú Norkáéktól...

A Viazúl állomásra érve a jegyvásárlás újabb fordulatot vesz: Akik elővételben vették meg a jegyüket - mi nem kaptunk, ugye - pont előttünk csekkolhatnak be. De mint kiderül, senkinek nem adtak el jegyet korábban, ezért nem jelentkezik senki, csak jegyárus kiabálja percekig kitartóan, hogy "Trinidad, becsekkolás!" Ezalatt viszont mi nem vehetünk jegyet, mert a nem létező elővételesekre várunk. Esküszöm, ettől Kaffka is becsavarodna, Roly, aki bejön segíteni és elhárítani az esetleges nyelvi akadályokat, nyugtatgat: "Hidd el, ez semmi, ahhoz képest, ha nekem kell egy aláírás a taximhoz. Utána nyugtatóterápiára kell mennem." Végül lesz jegyünk, és sajnos a mindig mosolygós és jó kedvű Roly-tól is búcsút kell vennünk. Utazunk Trinidadba!

dsc_0372.JPG

Kezünkben a jegy. Örülés van! 

Február 3. - 10. nap

Santiago de Cuba

Santiagoban otthonosan érezzük magunkat. Itteni szállásadónk, Norka ugyanis a santiagoi egyetem építészet professzora, és ez meg is látszik a saját tervezésű háza kialakításán és berendezésén. Egy darabka Nyugat-Európa: szolid és stílusos. A reggeli is a legjobb és a legbőségesebb, amit eddig Kubában ettünk, ráadásul van egy papagája: Paco.

p2030576.JPG

Paco, a papagáj, Dia, a feleségem

Norkánál lakik egy másik Paco is, aki spanyol és a sevillai egyetem idősödő építészet professzora. Az év egy részében Spanyolországban él, de több hónapot tölt minden évben Kubában, lévén jó pár restaurációs projektet vezet a sziget különböző városaiban. Sokat tartózkodik Olaszországban is és beutazta már Európát keresztbe- kasul. Igazi világpolgár, aki elismerően beszél magyar borokról, és megrendítően a kínai építészeti problémákról. Beszélgetünk vele irodalomról, az EU gondjairól és persze Kubáról. Mesél a sziget sok évszázados gazdagságáról, és a revolución kártéteményéről. Amikor a jövőről kérdezem, akkor magabiztosan állítja, hogy a rezsim marad, de a gazdaság nyitni fog: A gazdasági változásokat ugyanis könnyebb keresztül vinni, mint a politikaiakat. Kuba ugyanis sziget, sokkal könnyebben hermetizálható. Nincs szomszédja, nincs tranzitforgalma, ide csak az jön, aki tényleg ide akar jönni, pontosabban az, akit beengednek. Ide nehezebben fúj be a Scorpions által is megénekelt "változás szele". A szocialista, gazdasági helyzet, viszont nem tartható már fenn sokáig: "Az emberek úgy tesznek mintha dolgoznának, az állam úgy tesz mintha fizetne" mondja Paco és ez nem maradhat már így tovább. Úgy érzem, ez a remekül eltalált gondolat tökéletesen összefoglalja a kubai mindennapokat.

dsc_0247.JPG

Reggeli Pacoval

A város Roly szerint most nagyon kellemes klímájú, a nyári 40-42 fok és a magas páratartalom viszont gyakran neki is sok. Nos, nekünk ez a kellemes 34°C is kihívás. Santiago igazi karibi város, dimbes-dombos belvárossal és állítólag a havannainál is őrültebb forgalommal, de tagadhatatlanul kubai utcaképekkel: A katedrálist éppen felújítják, a Bacardi múzeum meg simán zárva. Ezen persze nem lepődünk meg. Ugyanakkor a szépen felújított Velazques igazán látványosan mutatja be a XVII. századi városalapító mindennapjait. A korabeli bútorokkal és tárgyakkal berendezett két szintes épületben egy melankolikus tekintetű Pizzaro portré is helyet kapott, én pedig nem tudom eldönteni, hogy a rengeteg turistát unja, vagy csak egyszerűen megbánta már, amit a spanyol korona nevében tett az újvilággal. Borús ábrázatához hang nem társul, így a kérdés megválaszolatlan marad... A belvárosi séta után elbandukolunk a Moncada laktanyához is, hogy lássuk, honnan indult az azóta is tartó és sosem lankadó forradalom. Az iskola és múzeumként egyaránt működő épület szépen fel van újítva, és csak néhány golyónyom látható a falakon. Gyanítom az '53-as, kevéssé sikeres fideli támadás nyomai, vagy reprodukciói. "A propaganda már csak ilyen, mindig éber, sosem pihen" ... Ezt most találtam ki.

Belvárosi séta

A nap erősen éget, ezért hazamenekülünk. A délután fennmaradó része siestával, beszélgetéssel és társasozással telik. A fél világon keresztülcipeltem Santiago de Cuba c. játékomat, hogy itt Santiago de Cuba-ban játszhassak vele. Megszállottság lenne? Határeset. Az viszont biztos, hogy a "Santiago de Cuba-ban Santiago de Cuba-t játszók és közben Santiago de Cuba rumot kortyolgatók Klubja" meglehetősen kevés tagot számlál.

p2040630.JPG

Santiago de Cuba Santiago de Cuba-ban

Norkánál a vacsi is szenzációs. Az esti rumozásnál pedig azt is megtudom, hogy egy frissen bontott rum első kortyait a padlóra kel önteni - még a repülőkön is - mert az a szenteké. Csak hüledezek, de inkább nem mondom el Paconak, hogy ittlétünk alatt hányszor sértettük már meg a szenteket. Kiderül az is, hogy a "Veszett több is Mohácsnál!" mondásnak van egy spanyol megfelelője a "Veszett több is Kubában!". Ez is azt hivatott bizonyítani, hogy a spanyoloknak a mai napig mennyire fáj Kuba elvesztése.dsc_0302.JPG

Csirkekrémleves

Este bemegyünk még a városba, hogy élő kubai zenére táncoljunk. Bár a zene remek, a hely tele van az asztaloknál ücsörgő turistákkal, akik ahelyett, hogy táncolnának, sörözgetve bámulják a zenekart. Ha már nem táncolhatunk, akkor legalább a zenekar körül tekergő, dekorációs táncospárt szeretném megnézni, de sajnos ezt sem látom "élőben", mert az első sorban álló nagydarab német úriember kitakarja a teljes látványt. "Szerencsémre" a kezében lévő kameraként szolgáló iPad kijelzőjén kitűnően nyomon tudom követni a táncot. Bosszantó. Végül nem is esz a buliból semmi, így éjfél körül hazamegyünk.

süti beállítások módosítása